A spanyol élvonal 19. fordulójának pénteki nyitómeccsén a középmezőnyhöz tartozó Getafe látja vendégül a kiesés ellen menekülő Malaga csapatát.

Másfél évvel ezelőtt fordított volt a helyzet, a szezon végeztével a Getafe búcsút intett az első osztálynak, míg a Malaga az előkelő nyolcadik helyen végzett. Azóta sok minden változott mindkét csapat házatáján, mind a játékos-keretet, mind a szakmai stábot illetően.

A hazaiak saját erejükhöz képest jól erősítették meg nyáron a keretüket, Djené (18/0), Fajr (14/1), Portillo (15/1), Ndiaye (18/2), Rodríguez (14/6) és a kölcsönbe lévő Antunes (16/0) is alapemberré vált új csapatában, kiegészülve a tavaly bronzérmet szerző csapat gerincével.

A szeptember óta regnáló Pepe Bordalás masszív középcsapatot faragott a kiesőjelöltnek titulált a sötét kék becenévre hallgató együttesből. Pontjaik nagy részét hazai közönségük előtt szerezték, a Coliseum Alfonso Pérezben lejátszott kilenc mérkőzésükön 5-1-3-as mutatót és 15:7-es gólkülönbséget tudnak felmutatni. A bajnokság elején a Sevilla (0-1), a Barcelona (1-2) és a Real Madrid (1-2) tudta elvinni mindhárom pontot, nagy nehézségek árán. Tudni illik, mindhárom együttes az utolsó tíz percben tudta begyűrni a győztes találatot. Emellett pár skalpot is begyűjtött az együttes, többek között a Villareal (4-0) és a Valencia (1-0) ellen aratott sikert említve.

A csapat formája kissé ingadozó, a legutóbbi öt mérkőzésükön két idegenbeli vereség a Girona (1-0) és az Atletico Madrid (2-0) ellen, emellett két hazai siker a Valencia (1-0) és a Las Palmas (2-0) ellen, míg egy döntetlen (Eibar 0-0) társul.

A hazaiak védelme egészen stabilnak mondható a fordulónként kereken egy bekapott góllal. Ez a szám saját közönségük előtt mindössze 0,7. Ne legyünk telhetetlenek, a támadó alakulat nem szányal, de egy középcsapathoz képest elfogadhatónak mondható a huszonkét szerzett találat, melyből a nyáron ingyen megszerzett Rodríguez hatot vállalt magára. A csapat mérkőzésenkénti gólátlaga 2,2, az eddig lejátszott tizennyolc bajnokiból nyolc alkalommal három gólnál kevesebb esett a csapat mérkőzésein. Érdekesség, hogy az előző hat fordulóban zsinórban kevés gólt láthattak a szurkolók.

Végezetül nézzünk szét a csapat házatáján. Bergara (15/4) az Eibar elleni találkozón sérült meg, míg Djené (18/0) sárgalapos eltiltás miatt nem játszhat, őt González pótolhatja a védelem közepén.

Várható kezdő (4-4-2): Guaita - Suárez, González, Cala, Antunes - Portillo, Arambarri, Mora, Ndiaye - Rodríguez, Molina

Ahogy a hazaiak, úgy a vendégek is átalakultak az évek során. Több kiváló labdarúgó is elhagyta a kikötővárosiakat. A távozók pótlása nem sikerült igazán jól, egyedül A. González (14/1) váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A kölcsönbe érkező Rolan (11/3), Bastón (14/2) és Penaranda (12/0) trió lenne felelős a gólokért, de eddig nem voltak túl termékenyek.

labdarúgás laliga spanyolország tipp sportfogadás

Jose Miquel Gonzalez mester számára igencsak felvan adva a lecke a bentmaradás kiharcolása érdekében. Az andalúzok az eddigi tizennyolc bajnokijon mindössze tizenegy pontot kapartak össze, így a tabella utolsó előtti helyét foglalják el, öt egységgel lemaradva a bentmaradó helytől. Idegenbeli teljesítményük katasztrófális, egyedül a szebb napokat is megélt Real Socieadad csapatát tudták legyőzni (0-2) decemberben. A pontok gyűjtögetése mellett a gólszerzéssel is komoly gondjaik akadnak, hisz mindössze négy gólt szereztek otthonuktól távol, az előbb említett találkozón kívül a Real Madridnak találtak be kétszer (3:2), de pontot ez sem ért számukra.

A legutóbbi három bajnokin a Betis (0-2), a kiesés ellen menekülő Alaves (1-0) és az Espanyol (0-1) ellen is vereséget szenvedtek, így nem várhatják valami kirobbanó formában az aktuális mérkőzést.

Mindezek mellett a sérülések tovább nehezítik a vezetőedző dolgát. Juan Carlos (10/0) és Rolan (11/3) biztosan nem léphet pályára, míg A. González (14/1) és Bastón (14/2) játéka kérdéses.

Várható kezdő (4-4-2): Jiménez - Rosales, Hernández, Miquel, Gonzalez - Keko, Recio, Iturra, Castro - Penarandra, En-Nesyri

A két csapat eddig mutatott teljesítményétől és a jelenlegi információk birtokában nem számítok egy gólgazdag mérkőzésre. Véleményem szerint egyik csapat sem fog a másiknak esni és nyílt sisakos játékot felvállalni. Könnyen elképzelhető, hogy a vendégek még gólt sem tudnak szerezni, míg a hazaiaknak egyetlen találat is elég lehet az üdvösséghez. Tippem egy sovány hazai győzelem (2-0).

Sportfogadási tipp: 2,5 gól alatt (1,58)

Források: whoscored.com, transfermarkt.de, malagacf.com, getafecf.com